2010. október 7., csütörtök

Ahol a szükség ott a segitség

         Az ajkai vörösiszap-katasztrófa egy emberi életeket követelő ipari katasztrófa volt, amikor 2010október 4-én átszakadt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka és Devecser közötti, 300 m × 500 m-s vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő iszap elöntötte Kolontárt, DevecsertSomlóvásárhelyetTüskevártApácatornát és Kisberzsenyt. A 700 000 köbméternyi, erősen lúgos, a termőtalajok átlagánál több nehézfémet tartalmazó, maró hatású ipari hulladék körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét óriási gazdasági és ökológiai kárt okozva.
       Négy ember meghalt, hárman eltűntek; a sérültek száma 123. Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter ésNavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is a helyszínre érkezett. A Pannon Egyetem Környezettudományi Intézetének igazgatója szerint a zagytározóból kiszabadult anyag minden formájában veszélyes, radioaktív és mérgező. Farkas Béla, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. környezetvédelmi igazgatója szerint az ajkai zagytározóból kiömlött, lúgos technológiai vízzel keveredett ipari iszap kémiailag még aktív veszélyes hulladék, ami kimondottan toxikus és maró hatású. Véleménye szerint a kiszáradó iszap radioaktivitása is veszélyes lehet.
           A vörösiszap az timföldgyártás melléktermékeként keletkező, toxikus fémvegyületeket az átlag feletti, de nem veszélyes mennyiségben tartalmazó, erősen lúgos (pH 13) anyag. Veszélyes hulladék, a bőrt az égési sérülésekhez hasonlóan kimarja, de nem mérgező. A lúg a természetbe kerülve pusztítja az élővilágot, de ezek a következményei nem hosszútávúak.
            A baleset 2010. október 4-én 12:25 perckor történt, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai timföldgyárának 9-es és 10-es zagytározójában, annak északnyugati sarkánál. A tározók gátjának átszakadásával mintegy 600-700 000 m3 vörösiszap árasztotta el a környéket. A kiömlő vizes iszap körülbelül 40 km2-nyi területet öntött el: Kolontár felét, Devecser egyharmadát. Az iszap néhol két méter magasan áll. A szennyező anyag belekerült a Torna-patakba, aminek vizét megpróbálták a környező tározókból hígítani. A szennyezés eljutott a Marcalon keresztül a Rábába is, és már a Mosoni-Dunát fenyegeti.
          Az érintett falvakban a katasztrófavédelem és a Magyar Honvédség segítségével kezdték el a mentés, illetve a károk felmérését.A Slovakia speciális kutyás mentőszolgálat három mentője és két emberkeresésre kiképzett kutyája is a helyszínen dolgozott.
       Október 5-én délutánig a Kolontár feletti másik tározóban 100 000 liter lúgos vizet semlegesítettek savval; ezt majd a Torna-patakba engedik le. Büntetőeljárást kezdtek ismeretlen tettes ellen, hogy kiderítsék, kit terhel az anyagi és büntetőjogi felelősség. A szennyeződés bekerült a Marcal folyóba, a katasztrófavédelem munkatársai azon dolgoznak, hogy a Rába, majd azon keresztül a Duna ne szennyeződjön.
    A kiömlött vörösiszap 13-as pH-értékű, lúgos vegyhatású anyag volt. Bőrre vagy nyálkahártyára jutva maró hatása miatt gyulladás lép fel. A lúggal érintkezett szövet elhal, helyén kimaródó fekély keletkezik. A marónátronnal szennyezett tárgyak megtisztításához híg savakat (ecet, citromlé) használhatunk, míg az élővizek kémhatását gipszporral és savas kémhatású ammónium-nitrát műtrágyával próbálják megóvni. Később szükség lehet a meder kotrására, illetve a mezőgazdasági- és lakóterületekre kiömlött iszap összegyűjtésére és elszállítására.Ha a mintegy negyven négyzetkilométernyi szennyezett területen talajcserére lenne szükség, ahhoz 20 cm talajvastagsággal számolva 8 millió köbméter talaj kellene.


        Október 5-én a környezetvédelmi államtitkár azonnali hatállyal felfüggesztette a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. termelő tevékenységét. Illés Zoltán egyúttal utasította a kiömlött mérgező iszap tulajdonosát az ajkai térségben megsérült tározó helyreállítására. A cég vezetői nem értik, miért függesztette fel tevékenységüket a környezetvédelmi államtitkár. 
         A hazai és világviszonyban eddig még sosem történt hasonló katasztrófa az iparágban, Magyarországon öntött el lakott területet először egy timföldgyár tározója. Az eset nagy visszhangot váltott ki a médiában, a legtöbb vezető offline és online média folyamatosan beszámolt a fejleményekről.
        E mellett a politikusok is hangot adtak véleményüknek. Orbán Viktor október 5-én azt nyilatkozta, hogy emberi mulasztás történhetett, melyet kivizsgálnak: „Nem ismerünk olyan jelet, amely szerint természeti okai lennének a katasztrófának. Élünk a gyanúperrel, hogy itt emberi mulasztásról van szó. Az egész ország tudni szeretné, hogy ez a tragédia kinek a felelõssége.”
      Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. vezetője kedden reggel az Indexnek azt nyilatkozta, hogy a vörösiszap nem veszélyes: „A vörösiszap nem veszélyes.” „Az iszapban nincsenek egészségre veszélyes szabad gyökök, ártalmatlan anyagról van szó.”Erre válaszul Pintér Sándor belügyminiszter azt ajánlotta a cégvezetőknek, hogy ha szerintük nem veszélyes az anyag, akkor fürödjenek meg benne. A MAL vezetőjének nyilatkozatára a magyar blogszcéne is felháborodva válaszolt, sorra születtek meg az erre reflektáló blogbejegyzések.
         A tragédia másnapján a katasztrófavédelem lakossági fórumot szervezett Kolontáron, hogy egyeztessék a lakókkal a további teendőket. A megyei védelmi bizottság elnöke elmondta, hogy gépeket biztosítanak a károk helyreállításához, illetve a MAL Zrt. 100 000 Ft gyorssegélyt juttat a károsultaknak. A helyiek a gyorssegélyre gúnyos nevetéssel válaszoltak, majd elmondták, hogy szerintük ingatlanjuk, ingóságaik tönkrementek. Kétségbe vonták azon állításokat is, mely szerint kármentésként elegendő lenne a talaj felső két centiméternyi területének cseréje, szerintük ezen a területen hosszú ideig nem terem majd semmi, illetve ingatlanjaikat sem lehet majd ezután eladni.
         Újraindították a Nemzeti Segélyvonalt is, így a lakosság a T-Mobile hálózatából a 1752-es szám, illetve a Telenor és a Vodafone hálózatából a 1749-es szám felhívásával hívásonként 250 Ft-tal támogathatja a károsultakat. Emellett lehetőség van banki átutalásra is az e célra elkülönített otp-s számlaszámon.
       A Levegő Munkacsoport arra hívta fel a figyelmet, hogy a Duna mentén, Almásfüzitő és Neszmély környékén is van még hasonló vörösiszap-tározó, és szerintük némelyik politikai nyomásra kapta meg az építési engedélyt.
         A Torna patak vize holt vízzé vált, minden élőlény, még a baktériumok is kipusztultak benne — nyilatkozta egyetlen vizsgálat nélkül Padisák Judit, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Környezettudomány Intézetének igazgatója.
      A kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. százötvenezer liternyi hidrogén-kloridot azaz sósavat ajándékozott a nátrium-hidroxidot azaz marónátront tartalmazó vörösiszap lúgoskémhatását közömbösítő kárelhárítóknak, akik az elöntött területeken tevékenykednek. A nehézfémeket a vörösiszap kiszáradása után a növények is felszívhatják.
      Mi pedig árverést szeretnénk szervezni azért,hogy az eladásokból nyert pénzt eljutathassuk  a károsultaknak,hiszen ők fedél nélkül maradtak,az életük munkálya veszet oda.Ha te is felszeretnél ajálani valamit árverésre akkor ezen az e-mail cimen kérhetsz meghivot a blogra: segitsunkmiis@gmail.com   
    Ha pedig licitálni szeretnél akkor itt a blogon megjegyzésben megteheted.
                                           Segitsünk mi is!

6 megjegyzés:

  1. Kedves Lara! Köszönjük a blogot, nagyon nagy segítség ez nekünk is! Ha van köztünk olyan, aki képes logót (olyan, ami a Szeretetvarázsos takaróknál is volt - vagy hogy is hívják,) készíteni, akkor az is kitehetjük a blogunkra.
    Szép napot, Zsuzsa
    p.s. A nyelvet át tudnád tenni magyarra, mert aki nem tudja olyan használni a blogokat, annak a román nyelv (?) nehezítő körülmény :-(

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsuzsa!Nagyon szivesen,en orulok,hogy segithetek.A logo szerintem is jo otlet.Ha van valakinek valami otlete,hogy hogy nezen ki a logo az irja meg az elkepzeleset es megkerem az egyik ismerosomet,hogy keszitse el.A bejegyzesen este fogok kicsit modositani m eleg zavaro,hogy egyik betu nagyobb mint amasik es h ha raviszed az egeret akkor alahuz mindent.Este kijavitom,de most rohanom kell a suliba.A nyelvet atalitottam magyarra,koszonom,hogy szoltal.
    Lara

    VálaszTörlés
  3. Gyerekek nem a logo a lényeg!
    Ha már a több nyelvűségnél tartunk akkor az ideálisnak az angolt tartom. Netes szint angolt talán sokak megértik.
    És ha román nyelven is írnátok a fontosabb bejegyzéseket, az sem lenne elhanyagolható. vagy szlovákul.......
    Már aki tud ezeken a nyelveken. Én csak egy nyelvű vagyok, de ki kell használni a többnyelvűség előnyét.

    Lenne felajánlásom, hogyan lehet csatlakozni?

    VálaszTörlés
  4. Szerintme is jo lenne az angol,de az en tudasom nem tokeletes.A romant viszont majdnem tokeletesen beszelem a hazambol adodoan.Leforditoma bejegyzeseket.
    Csatlakozni ugy lehet,hogy vagy kuldok egy meghivot es feltoltod te vagy elkuldod a segitsunkmiis@gmail.com e-mail cimre es en felteszem.

    VálaszTörlés
  5. Hello
    Elolvastam, de nem tiszte az egész.
    Szeretném az angyalkát, de mikor is jár le a licit??? Meddig lehet licitálni?

    VálaszTörlés